DELEATUR

Hogyan másoljunk szakdolgozatot?
„A szakdolgozatmásolás alapos kutatómunkát igényel” – mondja Umberto Eco a Hogyan írjunk szakdolgozatot című kötetben. Ha már ilyesmire adja a fejét az ember, akkor úgy kell megszerveznie a dolgot, hogy ne bukhasson le. „Nem célszerű egy nyomtatásban már megjelent művet lemásolni, még akkor sem, ha idegen nyelven íródott, mert ha a tanár egy kicsit is tájékozott, tudhat a létezéséről; ám egy Cataniában készült szakdolgozat lemásolása Milánóban már kitűnő lehetőséget kínál a dolog megúszására. Természetesen meg kell bizonyosodnunk arról, hogy a szakdolgozat bírálója nem tanított Cataniában, mielőtt Milánóba került” – fejteget tovább Eco, huncut félmosollyal az arcán. (A félreértések elkerülése végett: a könyv nem erről szól, hanem a témaválasztás lehetőségeiről, a jegyzetelési módokról, bibliográfiakészítésről és hasonlókról.)
Ha mindezeknek az előírásoknak eleget tesz az ember, még mindig nincs biztonságban. Lehet, hogy a másolt szöveg nem jelent meg nyomtatásban, az irányító tanár pedig nem tanított a másik egyetemi városban, véletlenek viszont mégis előfordulhatnak. Tételezzük fel, hogy egy folyóirat éppen arról a témáról szerkeszt lapszámot, amellyel az immár két példányban létező dolgozat kapcsolatos. A folyóirat szerkesztője telefonálni kezd, mozgósítja ismeretségét, kávéházi asztaloknál fülel, hogy potenciális szerzőkre tegyen szert. A végzős egyetemi hallgatók köre ideális vadászterület: viszonylag naprakész elméleti tudással, szimpatikus stílusbeli kötetlenségekkel, eretnek gondolatokkal mindenkor oldani képesek az elszürkülő profizmust, akadémizálódó óvatosságot. A mozgósított ismeretség szállítja az anyagokat, már csak válogatni kell.
A szerkesztő az asztalánál ül, és a fejét vakarja. Előtte két tanulmány, két különböző szerzőtől, mindkettő ugyanazokkal a szavakkal kezdődik. Az egyezés azonban nem áll meg itt. A teljes szöveg betűről betűre azonos. (Vagy mégsem betűről betűre. De erről később.) Melyik a két szöveg közül az eredeti? Igazi Sherlock Holmes-i feladat kideríteni.
Először is: az egyik szövegben vannak lábjegyzetek: az idézett mondatoknak a tanulmány megadja a lelőhelyét. (Ez a szerző figyelmesebben olvashatta Umberto Ecót.) A másik nem. Hiányos, értelmetlenségbe csúszó mondatok ugyanakkor mindkettőben vannak, a lábjegyzet nélküli szöveg mondatai pedig olykor ott is tartalmaznak állítmányt, ahol a másikból kimaradtak. Gyanús. A nyerő passzus aztán, amelyik mindent eldönt, valahol a tanulmány közepén található: „A Pitypang című folyóirat első évfolyama színvonalában kiemelkedő, valóságos mesefüzér, megdöbbentően gazdag képanyaggal.” A másik szövegben: „A Pitypang című folyóirat első évfolyama színvonalában kiemelkedő, valóságos műsorfüzet, megdöbbentően gazdag képanyaggal.” Lábjegyzetes szöveg K. O.-val győz. (A körülmények persze csak ráerősítenek erre: az egyik szerző kísérőlevéllel juttatja el a szöveget a szerkesztőségbe, a másik. talán nem is tud róla, hogy a tanulmánya kis híján publikálásra került. )
Az Umberto Eco-kötet javított, bővített kiadásába tehát a következő kiegészítéseket javasolom: „A másolásnál gondosan kell eljárni: lehetőleg szóról szóra, betűről betűre pontos legyen a másolat. Ha már sikerült megszerezni a diplomát, a másolt szakdolgozatot ki kell lopni a könyvtárból, ahová letétbe helyezték, és apró darabokra kell tépni, esetleg mézzel elfogyasztani. Egy újholdas éjszakán az irányító tanár lakásából is ki kell csempészni a neki annak idején párás tekintettel átnyújtott példányt, sosem lehet tudni, milyen szándékai vannak vele. Aztán az egészet nagyon gyorsan elfelejteni.”

BALÁZS IMRE JÓZSEF